Nyomtatás

Stand up comedy fellépők

 

BADÁR SÁNDOR

A bakterházból indult, és bár az óta a pálya már nem kötött, mégis szinte mindenki humor vonalról ismeri. Többszöri átszállás után a sín-házból végül a Dumaszínházba érkezett, ahol segített letenni a talpfákat. Improvizatív humorista és karakterszínész, aki többrendbeli mozifilm-Szőkítéssel, illetve a szentesi humormaffia tagjaként, poénszervezetben elkövetett, folyamatos viccelődéssel vádolható. Karrierjét mindig is nagyban befolyásolta az állatokhoz fűződő viszonya, így a Boldog lovak mellett Papírkutyákat, egy Citromdisznót, sőt, még egy Vattatyúkot is Kontroll alatt kellett tartania, mielőtt megérintette volna A média diszkrét bája. Manapság hivatásszerűen beszél Badárságokat, és nem panaszkodik, hiszen már a mesebeli Afrika is behódolt neki. Ellenáll az idegen nyelveknek, pedig már egy olasz teleshop-nyelviskolát is elvégzett.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


 

SZŐKE ANDRÁS

 Balázs Béla-díjas filmrendező, színész, masszőr, zenész és képzőművész, templomrestaurátor. Badár Sándor szerint egy reneszánsz ember, egy modern kori Leonardo, aki fest, épít és rádiót épített a taliándörögdi plébánián. Az improvizatív stand up comedy úttörője és legjelesebb hazai képviselője, Karinthy-gyűrűs humorista. Produkciója az összművészet keretei között, a tolsztoji totális regény hagyományát folytatva tárgyiasul.  Interaktív, tragikus és komikus. Filmjei számosak, de ki ne emlékezne a Kis Vakondra vagy Bélára, aki önmaga a Roncsfilmből.

 Videó

 AJÁNLATKÉRÉS


 

REKOP GYÖRGY

A Showder Klub állandó fellépője, a Stand Up Brigád vendégművésze. Humorista, de tanárként diplomázott, és a szakmában is dolgozott. A haj nélküli lovag, aki egyszer már visszanyerte Erdélyt pókeren. A XX. kerület baseball-sapkás réme, ex-birkózó, népes családdal és szigorú elvekkel. Nem felejti honnan jött, de ha öccsével iszik, akkor általában nem tudja hova tart... 2009-2013-ig a Dumaszínház tagja. Két szerelme a humor és a futball, melyeknek a frigyéből jött létre a TrollFoci, aminek az arca és szerkesztője.  Egykötetes író, a Showder Klub állandó tagja, a regisztráció nélküli szurkoló! Mottója: "nőt, kocsit cserélhetsz, klubot soha!". 

 Videó

 AJÁNLATKÉRÉS


LORÁN BARNABÁS (Trabarna)

A Showder Klub népszerű fellépője. Humorista, tanácsadó, autóhang-utánzó művész. Dolgozott, mint szállítmányozó, majd beszippantotta a távközlés, no, meg persze a szórakoztatóipar. Ő az élő bizonyíték arra, hogy a Trabanthang-utánzó verseny után is van élet. Sőt, akkor kezdődik csak igazán. Humorista pályafutását a Dumaszínház társulatában kezdte. Néhány év alatt sikeres humorista, büszke apa – kétszeres - és szenvedélyes kerékpáros lett belőle. Lelkesedik az autókért, de zavarja a tapintatlanság. A megtervezett alkotás spontán híve, akinek karrierje ugyanúgy kezdődött, mint sok más legendás előadóművésznek, néhány sör mellett. Az ember, aki fogalommá emelte a hangutánzó szavakat, és akinek szénmonoxid kibocsátása, városi és kombinált fogyasztása az Európán innen és túli normáknak megfelel.

 Videó

AJÁNLATKÉRÉS

 


ARADI TIBOR

Karinthy-gyűrűs humorista, a Showder Klub, a Rádiókabaré, a Comedy Central és a Dumakabaré népszerű előadója. Eredeti szakmája felszolgáló, később újságíró. 2002-2011-ig a Mikroszkóp Színpad, 2011-től a Sas Fészek kabarétársulat tagja. 2013-tól a Dumaszínház is nagy sikerrel játssza Varga Ferenc Józseffel közös stand-up műsorukat. Megszállott sportrajongó. Kedvenc csapata meccseire 9000 kilométert kéne utaznia, ugyanis 28 éve rajong a Dallas Cowboys amerikai futball csapatáért. Ha a sportesemények megtekintése mellett még marad ideje, akkor repülőgépek landolását és elemelkedését fotózza vagy veszi videóra Liszt Ferihegyen. Imádja a repülőket, repülőtereket és természetesen retteg a repüléstől. Okleveles reiki mester, hisz a reinkarnációban is. Éppen ezért hittel vallja, hogy ha újra születik Franck Ribéry akar lenni Brad Pitt fejjel. 

Videó

AJÁNLATKÉRÉS

 


BELEZNAY ENDRE

Szabadúszó színész, humorista. Pályafutását a Zalaegerszegi Színháznál kezdte, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1998-ban Friderikusz Sándor meghívta a Meglepő és mulatságos című műsor álriporteri szerepére, ami meghozta számára az országos ismertséget. Volt konkrét csávó az RTL Klubon, majd játszott a Szőke Kóla és az Európa Express filmekben. 2010 óta a Stand Up Brigád társulatának tagja. Stand up műsorában betekintést nyerhetünk a színházi kulisszák mögé. Ahogy egy kritika írja: „Érzi a határokat, figyeli a közönséget, együtt él vele, egyszerű történetekből képes sziporkázóan szellemes és kacagtató sztorikat faragni”.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


ERDEI SÁNDOR (Rokker Zsolti)

A Comedy Central stand up comedy humoristája, Rokker Zsoltti, a Borsodi extravagány, 1996 óta szórakoztatja a közönséget. Először az HBO Mennyi? 30! című legelső magyar stand up comedy műsorában, majd az RTL Klub ”Emberek a holdon”-jában, később a TV2: ”Mi kérünk elnézést” című kabaréjában szerepelt. Edelényi születésű, tősgyökeres B.A.Z.megyei lakos, kedvenc faluja az abaúji Szanticska, ahol hárman élnek, és a galyasági Tornakápolna ahol négyen. Jelenleg Miskolcot boldogítja, és történeteiben rendre visszaköszönnek szűkebb pátriájának eseményei.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


ÉLES ISTVÁN

Karinthy-gyűrűs humorista, Magyarország egyik legtehetségesebb hangutánzó-művésze. Látszerész szakmában végezte el a szakmunkásképzőt, tanári diplomáját 1982-ben kapta a Pécsi Tanárképzőben. Már diákként is színészkedett, bár ekkor még képesítés nélkül. Elsősorban szinkronszerepei voltak, majd 1990-ben megnyerte a Rádiókabaré III. Humorfesztiváljánnak első díját. 1991-től 1996-ig tagja volt a Mikroszkóp Színpad társulatának, jelenleg szabadúszóként dolgozik. Ma már több száz hang „tulajdonosa” (Hofi Géza, Orbán Viktor, Latabár Kálmán, stb.), ezek közül is legismertebb Torgyán Józsefé, amely nemcsak megszólalásig hasonlít az ismert politikuséra. Több kabarélemezen, videókazettán közreműködött és jelentek meg saját nagylemezei is. 2014-től a Stand Up Brigád és a Bethlen Téri Színház kabaréestjeinek állandó szereplője. 

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


FÜLÖP VIKTOR

A Showder Klub és a Rádiókabaré humoristája, aki vendégfellépőként a Dumaszínházban is rendszeresen szerepel. Általában saját magára hasonlít, de fellépésein mindig személyesen jelenik meg. A közgazdasági egyetem legsikeresebb évfolyamtársgyűjtője, hisz tanulmányai 11 éves hajszájában sokan végeztek mellette. Testmagasságához képest alacsony, de a tükörben mindig jobban néz ki, mint élőben. Figyel a munkavédelemre, így olykor alváshoz is gumitalpú cipőt használ. Budapesten az otthona, de szívesen megy haza gyermekkorát jelentő Tiszaújvárosba is. Kedvelt középiskolai tanár, profi BKV ellenőrfigyelő és népszerűségre vágyó humorista.
Tehetségére sokan felfigyeltek már, de sosem árulták el neki.
Többszöri maratonfutó, gyakorlott Balaton-átúszó, de a nevettetés jelenti számára a legfőbb örömforrást.
Eddigi felívelő pályafutása során sokszor adott már autogramot magának.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


GOMBOS TIBOR

A Comedy Central és a Rádiókabaré stand up comedy humoristája. 1977-es gyártmány, 1978-ban év gyermeke volt. Első ízben az óvodában figyeltek fel rá, egy júliusban megtartott Mikulás ünnepségen. Innen egyenes út vezetett az iskoláig, ahol óvodai ismereteit, és kapcsolatrendszerét kiválóan kamatoztatta tovább. Többször is indult tehetségkutató versenyen, de soha nem érkezett meg oda. Ez a hagyomány 2009-ben szakadt meg, ekkor állt mikrofon mögé, egy Fiatal Félőrültek Fesztiválja nevű rendezvényen. Ezt nem sokkal később egy tv felvétel követte, a Comedy Central bemutatja. A Rádiókabaré írója, előadója. Témaválasztása igen változatos. Pl.: beszélt már autóvásárlásról, de soha nem beszélt még, emberek vagy növények elkelkáposztásíthatatlanságáról, ami azért meglepő.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


GOMBOS SZABOLCS

A Comedy Central és a Rádiókabaré stand up comedy humoristája. 1977 egy ködös őszi délelőttjén láttam meg a napvilágot. Nem sokkal ez után meglepődve konstatáltam, hogy létezem. Ezt nem hagyhattam annyiban! Gyorsan kijártam az óvodát és néhány iskolát. Sőt! Dolgozni is elmentem! De ezeket hagyjuk! Egy nap arra ébredtem, hogy elmúlt az életem egyharmada és még mindig nem azt csinálom, amit szeretnék. Tehát, kimondtam, amire gondolok… és kinevettek. De pont ez volt a lényeg! Törekvő fegyvertársaimmal megalapítottuk saját klubunkat, hogy az alábbi céljaimat elérjem: Számos, jól csengő nevű és komoly díjat fogok elnyerni a közeljövőben. Célom a Karinthy, a Jegy, és az Egy gyűrű megszerzése.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS 


GULYÁS ZOLTÁN

A Stand up a fiatalok műfaja. Még a közönség is többnyire fiatalokból áll. Szeretek fiatalok között lenni. Ha stand up-ról van szó. Ez olyasmi, ami nekem is jó, és a törvény sem bünteti. Most hogy emelik a nyugdíjkorhatárt, nem is annyira ciki, hogy én már 1990-ben ott voltam a Rádió Kabaré „Humorista kerestetik”-jében, 1995-ben a „Mennyi? 30!”- ban. 2000-ben a „Kész átverésben” 2004-től a „Gálvölgyi Show”-ban. Alapkiképzést színházban kaptam. 25 éven keresztül. A Kecskeméti Katona József Színházban. Ilyen alapozással az ember sokáig bírja.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS 


KÖVESDI MIKLÓS GÁBOR

A Dumakabaré és a Rádiókabaré stand up comedy humoristája. Író-műfordító, a Fábry Show és más műsorok háttérembere. Írt már a Gálvölgyi Showba is, de ő is a fényre vágyik. Leányfalui lakos, légvonalban mindössze 674 méterre lakik Fábry Sándortól. Ő az első háromnevű humorista, aki 1998-ban Humorfesztivált nyert.  A Rádiókabaré és a Hócipő szerzője, a Mikroszkóp Színpad „Dumakorzó” című stand-up műsorának fellépője. Műsorában szívesen mesél családjáról, a férfi-női kapcsolatokról, valamint Lojzi bácsiról, aki már a 80-as években is ünnepelte a meleg büszkeség napját.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS 


POLGÁR PETI

Polgár Péter a Danubius majd a Class Fm rádiók zenés stand up humoristája, parodistája. 2010 decemberétől a Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Ferenc vezette Class FM Morning show műsorát színesíti zenés anyagaival, és himnuszaival. 2014-től a TV2 Frizbi műsorában jelentkezi hétről-hétre zenés blokkjával. Péter 2008 Szilveszterétől önálló műsorával szórakoztatja a zenés humorra vágyó közönség szemét és fülét, nagy sikerrel. Az önálló műsorában hallhatóak: rádióműsorokban elhangzott legjobb zenés humoreszkek, zenész paródiák, és természetesen a városhimnuszok is.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


SOMOGYI ANDRÁS

A Showder Klub fiatal parodistája, népszerű stand up comedy fellépő, aki 2006-ben tűnt fel először a Magyar Rádió által megrendezett Humorfesztiválon. A Rádiókabaré, a Showder Klub és számtalan szórakoztató műsor állandó szereplője. Önálló stand-up comedy, és paródiaműsorával a Stand Up Brigád rendszeres fellépője. Műsorában egymaga idézi fel Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, Győzike, Kasza Tibi, Galla Miklós, Friderikusz Sándor, Farkasházy Tivadar, Csernus doktor, és még sok sztár jellegzetes karaktereit, mimikáit, és főleg hangjait.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


SULYOK PÉTER

A Showder Klub humoristája, A Dumaszínház társulatának vendégművésze. 1986-ban születtem egy Veszprém megyei kis városban Ajkán. 17 éves koromra teljesen megvakultam. Sokféle szakmám van, programozóként gépeket tanítok, masszőrként embereket gyógyítok. Van egy volt családom, és van sok álmom. A humor véleményem szerint nem csak az üres nevetésről kell, hogy szóljon. A vakságom miatt nem szeretnék csodabogárnak számítani. A stand up-ba sem azért kezdtem bele, hogy még többen figyeljenek rám. Először csak a kocsmaasztalnál voltam jópofa gyerek, amikor elkezdtem mesélni a történeteimet, aztán november elején egy hirtelen ötlettől vezérelve jelentkeztem a Dumaszínház felhívására. A helyzetemből adódóan sokféle emberrel kerülök kapcsolatba. Odajönnek, megszólítanak, leszólítanak, és időnként konfliktushelyzetek is kialakulnak. Ezeket a szituációkat dolgozom fel a műsoraimban.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


SZÁNTÓ SÁNDOR

Comedy Central és a Rádiókabaré stand up comedy humoristája. Szántó Sándor élete a humor és a zene. Mindkettőben otthon érzi magát, a közönség nagy örömére. Évek óta a számos kitüntetéssel rendelkező Vegas Showband dobosa, néhány éve pedig új kapukat dönget a stand up comedy világában, egyedi hangutánzásaival. 2014-ben megnyerte a TV2 stand up comedy versenyét, ahol Havas Henrik, Nádas György és Dévényi Tibor zsűrizte. Láthatták már a Comedy Central tv csatornán,  de rendszeresen szerepel nagy sikerrel a Rádiókabaré és a Dumakabaré műsoraiban is.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


SZENTE-VERES ADRIENN

A Comedy Central és a Rádiókabaré stand up comedy humoristája. Szente-Veres Adrienn vagyok. Német szakos, bölcsész, nyelvtanár, tolmács és édesanya. Életem során már számos dologgal foglalkoztam. Dolgoztam idegenvezetőként, tanárként, raktárosként és multi cégnél. Korábbi munkahelyeimben az volt a közös, hogy sehol nem éreztem igazán otthon magam, ami nálam nem meglepő mert otthon pedig úgy érzem magam mintha a munkahelyemen lennék. Rendelkezem egy kétéves kisfiúval, aki a bili helyett a hifibe szokott pisilni és csak merem remélni, hogy ezt nem a férjemtől tanulta. Valaki azt mondta, hogy ilyen módszerekkel az én gyerekem soha nem lesz szobatiszta. Én erre azt válaszolom, hogy a szoba valóban nem lesz tiszta mert nagyon nem szeretek takarítani.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


SZÉP BENCE

A Dumakabaré és a Rádiókabaré stand up comedy humoristája. Szép Bence Emelt-díjas humorista szülei egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot - leszámítva a lánytestvéreit. Fellépett a Mikroszkóp Színpad/Kabaré 24 műsoraiban, az MTV "Mondom a magamét" című tehetségkutatójának harmadik helyezettje, a Rádiókabaré és a Frizbi Hajdú Péterrel műsorok fellépője. Imádja az állatokat, főleg a roston sült pisztrángot. Kedvenc üdítője a sör, de az alkoholt sem veti meg. Sportosan él, mert 100 éves korában szeretne elhalálozni egy felbőszült, féltékeny férj puskalövése által. A NASA megbízásából instant víz előállításán dolgozik, hobbija a fedett pályás véraláfutás, de a tengerparton is szeret monokinizni.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


SZIKRA LÁSZLÓ

A Showder Klub és a Rádiókabaré népszerű humoristája, Magyarország hivatalos dumarekordere, aki Badár Sándor non-stop stand up comedy előadás rekordját is megdöntve, 9 óra 8 percen keresztül stand up-olt folyamatosan a színpadon. Bemutatkozás: "1976-ban egy borongós májusi éjszakán láttam meg a napvilágot. Falusi gyerekként már 4 évesen szőrén ültem meg a 28-as Csepel férfikerékpárt. Bölcsödébe nem jártam, mert még nem tudtam, a szüleim pedig nem akartak vinni. Szeretek sportolni, amelyből kifolyólag 15 éve tájfutó voltam négy napig egy félnapos versenyen. Ekkor kaptam meg életem első TV-s szerepét a Csellengők című műsorban. Több mint hat éve Get Up-olok, Sit Down-olok és Stand Up-olok. 2009-ben megnyertem az I. Duma-Tisza Humorbajnokságot. Sokba került, de megérte. Végezetül a haverok szerint halmozottan hátrányos helyzetű vagyok, mert kopaszodom és megnősültem".

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


ÜRMÖS ZSOLT

A Stand Up Brigád művészeti vezetője, író, gegman és stand up comedy humorista. Örökös pályaelhagyó pályakezdő, a Csongrád – Budapest - Gödöllő Bermuda-háromszög foglya. Íróként a Magyar Rádió 2006-os Humorfesztiváljának győztese. A Hócipő szatirikus kéthetilap  szerzője, televíziós műsorok háttérembere, de szerepelt a Mikroszkóp Színpad stand-up comedy estjein is. Rendszeres írója valamint szereplője a Rádiókabaré műsorainak. Jelenleg a Fábry és a Bagi-Nacsa Show gegcsapataiban ontja a poénokat, műsorokat szerkeszt, és kortárs kabaré esteket állít színpadra. A rekeszizom tornáztatást humoripari háttéremberként űzi, de ő is a fényre vágyik. Műsorában jól keverednek a klasszikus stand up comedy történetek a paródia elemekkel.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


VARGA FERENC JÓZSEF

A Showder Klub és a Rádiókabaré egyik legnépszerűbbstand up comedy humoristája. Karinthy-gyűrűs humorista, kabarészerző, outlook varázsló. Jól ismerheti mindenki, aki hallgatja a Rádiókabarét, régebben eljárt a Mikroszkóp Színpadra, vagy aki egy osztályba járt vele. Sokszor tűnik fel a televízióban (Showder Klub, Comedy Central, Dumakabaré, stb.) is, és gyakran látható háztetőkön, a Szabadság hídon, vagy vonatsínek közelében. Elmondása szerint egyre többször játszik hajszárítóval a fürdőkádban. Életkora minden év decemberében változik. Eltűnésekor sárga köntöst és csíkos pizsamát viselt "Patológia" felirattal, de amikor visszajött, már más volt rajta. Elfogásával senki ne próbálkozzon, mert a rendőrség nem körözi. Száraz, hűvös helyen tartandó. Minőségét megőrzi! (Mindeneste haltbar)

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


 

BRUTI

A Showder klub és Comedy Central Bemutatja népszerű fellépője. A karrierjét a Dumaszínházban kezdő, ismert zenés humorista stand-up előadásain nem csak dumál, hanem vicces dalokkal szórakoztatja a közönséget. A debreceni humorista nem felejti el honnan jött, ezért mindig hazatalál. 2008-ban Hadházi László meghívására dalszerzőként és előadóként vett részt a Dumavölgy – Humorvár rendezvénysorozaton. Ugyanebben az évben mutatkozott be a Godot Dumaszínházban és a Fiatal Félőrültek Fesztiválján, mely társulatnak a tagja lett később. 2009-től állandó szerep- lője a Comedy Central bemutatja című műsornak, majd lehetőséget kapott az RTL Klub Showder Klub című műsorában is Önálló fellépése mellett koncertműsora is megrendelhető: Dallal a falnak címen (Közreműködik a Bruti és a kültagok swing zenekar).

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


IHOS JÓZSEF (Kató néni)

A Rádiókabaré számára kezdett el kabarékat, pamfleteket írni a nyolcvanas évek közepén."Kató néniként" először az "Ez + az", majd a "Szeszélyes évszakok" című tévéműsorokban lett állandó szereplő. Emellett számos kabaréműsor társszerzője és szereplője. Többek között olyan Rádiókabaré klasszikusokat köszönhet neki a közönség, mint a Falugyűlés, vagy a Bajos Imre által megformált Ede bácsi mára már szállóigévé vált mondata: "Én a Gyula meg az Ottó". 2006 óta Polgár Péterrel együtt is járják az országot. Rendszeresen szerepelnek a Rádiókabaréban. Az ország, mint Kató nénit zárta őt a szívébe és a legtöbb humoros produkcióját Kató néni bőrébe bújva adja elő, de a közönség legnagyobb örömére szívesen megmártózik a stand up comedy műfajában is.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


KERTÉSZ RICSI (Ricsifiú)

Kertész Ricsi, a Rádiókabaré, a Comedy Central és a Showder Klub humoristája. Színészből lett komédiás, ismerős hangú vicces ember. A színpad iránti elkötelezettsége már gyerekkorában elrendeltetett, és pályamódosítása ellenére sem múlik. Thália istennő reformer lelkű apostola, rádiós műsorvezető, állomáshang, egy hírszerkesztő angoltanárnő férje, nem mellesleg boldog apuka. A főiskola felvételi bizottságát is megnevettette, de ez ott nem jelentett sikert. A vidéki emberek városi hangja, a nagyvárosban élő falusi legény. A szolgálati halottaskocsi vidám lelkű idomárja, a Morzsi-gyászoló locsolkodó-bajnok, az ibrányi Ricsifiú élethű mása, lemezlovas, a közszolgálat valódi hangja.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


 MAKSA ZOLTÁN

Karinthy-gyűrűs humorista. Pályáját 1982-ben a Magyar Rádiónál kezdte a Humorfesztiválon, szerzőként. Előadóként az 1990-es Humorfesztiválon ismerhette meg a nagyközönség, ahol az egyik fődíjat sikerült elnyernie. A Maksa Híradó 1991-es elindulása után lett országosan ismert, amit 13 éven át írt, szerkesztett. Két és fél évig ment Maksaméta című műsora a Mikroszkóp Színpadon, majd "Konyhashow" című estjével aratott nagy sikert egy évadon át. Tehetségét mutatja, hogy sok kortársával ellentétben nem dobta be a törölközőt, amikor kitört a stand up őrület, hanem panaszkodás és fanyalgás helyett képes volt alkalmazkodni az új trendhez. Így lehet korunk egyik legnagyobb stand up komikusa, akit a fiatal üstökösök is tisztelnek, elismernek.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


 

SZŐKE ANDRÁS és BADÁR SÁNDOR

A két, egymástól elválaszthatatlan nagy nevettető egész estés műsorán biztosak lehetünk abban, hogy jókedvűen megyünk haza. Csak kijönnek a színpadra, és már nevetünk. Nemcsak minden szavuk, minden gesztusuk, rezzenésük poén. A stand-up-comedy az egyik legnehezebb műfaj a világon: az előadó egyedül áll a színpadon, nincs semmilyen segítség, díszlet, jelmez, amire saját magán kívül számíthatna. E különleges műfaj legkülönlegesebb párosa Szőke András és Badár Sándor. A kortárs magyar film páratlanul izgalmas alakjai, káprázatos rögtönzéseik, lendületes humorérzékük, intenzív játékuk révén – a szó szoros értelmében - játszva csavarják az ujjaik köré a közönséget.

Videó

AJÁNLATKÉRÉS


Rendelhető stand up comedy műsorok: Badár Sándor stand up comedy humorista - Lorán Barnabás Trabarna stand up humorista - Rekop György Showder Klub fellépő - Somogyi András a Showder Klub parodista - Maksa Zoltán Karinthy-gyűrűs stand up humorista - Varga Ferenc József  Karinthy-gyűrűs humorista - Aradi Tibor stand up comedy humorista - Bruti a Showder Klub fellépője - Polgár Peti, Morning Show zenés humorista - Szikra László a Showder Klub stand up comedy humoristája - Gulyás Zoltán humorista-színész - Erdei Sándor  Rokker Zsoltti a Bumerángból - Ihos József humorista az ország kedvenc Kató nénije - Beleznay Endre színész-humorista - Kertész Ricsi a Showder klub fellépője -  Éles István Karinthy-gyűrűs parodista - Szente-Veres Adrienn stand up humorista - Gombos Szabolcs stand up comedy fellépő , Gombos Tibor stand up comedy humorista - Fülöp Viktor Showder Klub humorista - Kövesdi Miklós Gábor Humorfesztivál-díjas humorista - Szép Bence stand up comedy fellépő - Sulyok Péter a Showder Klub és Európa egyetlen vak humorista fellépője – Ürmös Zsolt Humorfesztivál-díjas stand up humorista - Szőke András Karinthy-gyűrűs humorista -  Szőke András és Badár Sándor közös stand up műsora.

 

Kapcsolat

STAND UP BRIGÁD
Műsorrendelés: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +36 30 548 5828

Tehetségkutatás: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +36 20 209 9799

Facebook:
 facebook.com/standupbrigad

Állandó játszóhelyek

Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
Jegyinfó: +36 1 342 7163

Vidám Színpad - Átrium EuroCenter
1036 Budapest, Bécsi út 154.
Jegyinfó: +36 70 370 5442

Partnerek